csapatépítők

Identity önismereti csapatépítő társasjáték

Mai rohanó világunkban csak nagyon ritkán van időnk arra, hogy megálljunk egy pillanatra és egy picit befelé forduljunk. Pedig az, hogy legalább néha-néha magunkba nézzünk, feltétlenül szükséges ahhoz, hogy lelkileg egészséges emberként élhessük életünket. Ha nem vagyunk jóban saját magunkkal, akkor a stressz rányomja a bélyegét a szeretteinkkel, barátainkkal, kollégáinkkal eltöltött időre is. Ez egy spirál, amelyből nagyon nehéz önmagunktól kitörni, erős elhatározás nélkül nem is tudnánk megtenni.

Nekünk, az Identity csapatának célja az, hogy segítsünk leküzdeni a félelmeket és segítsünk szembenézni mindazokkal a problémákkal, amelyek a harmónia útjában állnak. Meggyőződésünk, hogy ez csak úgy működik, ha tudatosan időt fordítunk önmagunk megismerésére, azaz olyan szituációkat teremtünk, amikor el tudunk merülni saját gondolatainkban.

Az Identity kiválóan alkalmas arra, hogy 3-6 ember játék közben, moderált és szabályozott (!) keretek között mélyítse önismeretét, miközben tanúja s egyúttal értő támogatója társai hasonló törekvéseinek. A játék során a résztvevők egyre pontosabban képesek saját érzéseiket és élményeiket megfogalmazni, egyre határozottabban képesek saját érzéseiket vállalni és képviselni társaik előtt is, gyakorolni az értő figyelmet, a megértést – s ezen keresztül kapcsolódni a partnerhez. Csupa olyan képesség és készség kerül játék során aktivizálásra, fejlesztésre, amelyeket a resztoratív szemléletmód érvényesítése is megkíván. A játék empatikus moderátora segítségével a játékosok tudatosítani képesek, hogy mit is látnak a játék nyújtotta „tükörben” – önmagukról.

A társasozás feszültségmentes légkörében oldódnak gátlásaink, kinyílik személyiségünk, fejlődik intuíciós, kommunikációs és empátiás képességünk. Ennek köszönhetően a hétköznapokban is könnyebben tudjuk majd kezelni a stresszhelyzeteket, megértjük egymás reakcióit. A pszichológiai témájú társasjátékok nagy előnye, hogy sokat beszéltetik a résztvevőket, így az egymásra való odafigyelésre is megtanítanak.

Mivel a szabályok miatt a beszélőt megértő, odafigyelő, elvárásmentes légkör veszi körül, felszabadul, és gyakran megtörténik az is, hogy egy megrekedt kapcsolatban »felolvad a jég«.

Mire használható a játék a felnőttek körében?

  • egymásra figyelés megtanítására
  • egymás elfogadásának a megtanítására
  • önismeret fejlesztéshez
  • önbizalom erősítéshez
  • egymás közötti bizalom erősítéséhez

Mire használható a játék egy munkahelyen a kollégák kapcsolatában?

  • bizalom erősítésére
  • egymás jobb megismerésére
  • kapcsolatok erősítésére
  • csapatmunka harmonizálására
  • ügyfelekkel való kommunikáció fejlesztésére
  • ügyfélkiszolgálás minőségének javítására
  • ügyfél problémáinak hatékonyabb kezelésére
  • együttműködés fejlesztésére
  • egymás nagyobb mértékű elfogadására
  • pro-aktivitás fejlesztésére
  • célok megtalálására
  • stressz-oldásra
  • kommunikáció javítására
  • koncentráció fejlesztésére

Kifejezetten cégeknek javasoljuk a társasjátékot csapatépítésre. A játékvezető segíti a hatékony lebonyolítást és a megfelelő kérdésekkel egészíti ki a kártyákon szereplő feladatokat. A cél, hogy a munkatársak jobban összekovácsolódjanak és közben önmagukat is jobban megismerjék. Nagyon fontos témákat jár körbe a játék: életcélokat, pozitív érzelmeket, leküzdendő hibáinkat, fejlődési lehetőségeinket, hogy mi köt össze bennünket munkatársainkkal, merre fejlődhetünk. A légkör nyugodtsága és a játék jellege miatt nincs nyomás és teljesítménykényszer a játékosokon, így önfeledtebben és egyenrangúan meg tudnak nyilvánulni egymás felé, miközben kiszakadnak a munkahelyi feladatok alól. 

A játék hatására fejlődik a problémák közös megoldása, erősödik az összetartás, nyitottabbá válik az egymás közti kommunikáció és javul a munkavégzés hangulata, ezáltal jobb eredmények születhetnek mind egyedi, mind csapatszinten.

Csiki-Szász Tímea Kineziológus

 

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg másokkal is.