Jól segíteni: a munkahelyi kiégés orvosi kezelése

A cím azért lett kicsit szájbarágós, mert bár a kiégés fogalmát kezdetben csak a segítő munkával kapcsolatban írták le, de valójában másféle munka és egyéb tevékenységek vagy emberi kapcsolatok miatt (párkapcsolat, barátság) is kialakulhat ennek megfelelő érzelmi állapot, amivel ebben az összefoglalóban részletesen nem foglalkozom. Természetesen a kezelésnek is csak egy része az orvosi kezelés, és itt elsősorban erről fogok „beszélni”. És most a valóságban is beszélek, mert ezt az anyagot egy online beszédfelismerő szoftverrel készítem el.

A munkahelyi kiégési folyamatában sokféle külső tényezőt lehet „hibáztatni”, de minden esetben szerepet játszik a saját személyiségünk, a saját problémáink, gyengeségeink felismerésének és megoldásának hiánya. Utóbbival azért éri meg foglalkozni, mert itt hamarabb érhetünk el változást, mint a külső feltételeknél, de nézzük először a leggyakoribb külső okokat!

• A munka elismerésének hiánya: alacsony jövedelem és társadalmi elismertség

• Túlságosan hosszú munkaidő, túlterheltség, másodállás vállalásának kényszere

• Szubjektíven rossznak ítélt munkakörülmények

• Erős érzelmi igénybevétel és nagy felelősség 

• Egyedül végzett munka, a szakmai tapasztalatcsere és visszajelzés hiánya

• Elégtelen intézményi támogatás, a vezetők és a kollégák segítő, motiváló jelenlétének hiánya

• A karrierépítési lehetőségek korlátozottsága

• Az adminisztratív terhek nagy aránya a ténylegesen vállalt munkához képest

• Bullying és mobbing jelenségek: kiközösítés, zaklatás, szívatás, terrorizálás

A rengeteg féle külső tényező mellett a kiégés egyik legjelentősebb rizikótényezője a saját személyiségünk, mint a világ felé való nyitottság és a saját élet feletti kontroll érzésének hiánya vagy az adott munkakör túlidealizálása és a munkába való túlzott bevonódás. Megfordítva, a pszichológiában rezilienciának nevezett rugalmas ellenállóképesség a stresszel, a változásokkal szembeni jobb védekező képességet, jobban működő megoldásokat jelent, ami a kiégés súlyosabb következményei ellen jelentős védelmet nyújt.

Az élővilág fennmaradása az alkalmazkodásról szól, minden faj, köztük az ember is a létfenntartásért és a szaporodásért való állandó küzdelemben él. Aki kibírja a változó feltételeket, az fennmarad, másokhoz képest nagyobb sikerrel szaporodik, így saját maga és a genetikai állománya is megerősödik, dominanciát szerez. Az egyénnek az addigi létüket fenyegető nagy megpróbáltatások adnak erőt, hogy a későbbi életükben egyre keményebbek,
ellenállóbbak legyenek, és megtanuljanak a bajok ellen védekezni.

Az eredetileg leírt kiégési folyamat 4 utolsó stádiumában már olyan tünetek szerepelnek, amik egyértelműen orvosi kezelést indokolnak. Mik ezek a tünetek? Énidegen, negatív gondolatok, ürességérzés, az öröm képességének hiánya, nyomott, rossz hangulat, mintha az életünk értelmetlenné válna, irreális bűntudat és akár öngyilkossági gondolatok, sőt tervek és akár kísérletek jelenhetnek meg, ami reményvesztett állapotot jelent, és gyakran állandó fáradtsággal, egyre romló testi közérzettel, általában étvágytalansággal, fogyással, alvászavarral és a megszokott aktivitások csökkenésével jár.

Ez az állapot amennyiben legalább két hétig fennáll, és egyszerre több tünet is jellemző a leírtak közül, akkor valószínűleg orvosilag diagnosztizálható depressziós betegség alakult ki. Látszólag ezek olyan súlyos tünetek, aminek felismerése egyértelmű kellene legyen, de ez gyakran mégsem így van.

A felismerést nehezíti, ha a társadalmi vélekedés, az általános egészségi és pszichológiai gondolkodásmód a depressziót nem ismeri el betegségként, azt inkább megbélyegző módon emberi gyengeségnek, hisztinek, lustaságnak tekinti. Ha az érintett azt hallja, hogy mások az ilyen bajokat „akaraterővel” és a „szedd már össze magad” tanácsokkal akarják megoldani, akkor a saját önértékelésük és a tüneteik tovább romlanak, mivel megértést nem tapasztalnak, így a tüneteikről nem is szívesen beszélnek. Sokszor saját maguk sem tekintik a panaszokat tünetnek, hanem a félresiklott élet és sokszor saját maguk által okozott, megoldhatatlan problémákat látnak.

A kezdődő depressziós állapotban a munkaképesség zavara még nem nyilvánvaló, az aktivitások közül általában ez marad fenn legtovább, de a munkában látszólag még jól működő ember már nem jár társaságba, abbahagyta a hobbiját, már nem sportol, csökkent a libidója és a szexuális aktivitása, kevesebb a jókedv és az örömforrás, és már nem élvezi sem a munkát sem az életét. Az a szerencsés, akinek a környezete ezt észleli, és képes „jól segíteni”, tevékenységekre motiválni és szükség esetén orvosi segítség felé terelni a depressziós embert. Minél több őszinte emberi kapcsolatunk van, annál nagyobb az esély, hogy a bajban valaki tényleg tud segíteni, legyen az párkapcsolat, rokon, barát, munkatárs, főnök, akinek van szeme a leírt tünetek felismerésére. A háziorvos is segíthet jól, ha a testi tünetek mögött felismeri a stresszhatásokat, a szorongást és a depressziót. Sok esetben nem is kell pszichiáter orvoshoz utalnia a betegét, mert saját maga is felismeri a betegséget, és lehetősége van akár gyógyszerrel, akár „jó szóval”, tanácsadással vagy pszichoterápiával kezelni az enyhébb, kezdődő depressziót. A súlyosabb esetek pszichiátriai szakorvosi ellátást, általában korszerű gyógyszeres antidepresszív kezelést és pszichoterápiát is igényelnek.

Egy mesebeli ideális világban akár meg is lehetne előzni a munkahelyi kiégést és az abból fakadó depressziót, mert mindenki a neki legjobban megfelelő munkát végezné, ráadásul ideális feltételek között, és persze minden szorongásra és depresszióra való genetikai hajlamot és a rossz családi vagy egyéb környezeti mintákat is megszüntetnénk, így mindenki rendben lenne. Ez sajnos a közeljövőben nem várható, így csak törekedni lehet arra, hogy a „hozott anyagból” és a körülményekből, a legjobbat hozzuk ki. Sokat javít a kezelhetőségen, ha a bajt a súlyosabb tünetek kialakulása előtt, már a kezdődő alkalmazkodási zavar, enyhébb szorongásos állapotok, alvászavar, pszichoszomatikus tünetek, pl. „itt fáj-ott fáj”, vérnyomásingadozás, emésztési panaszok, öngyógyítási próbálkozások, pl. alkohol és/vagy drogfüggőség időszakában felismerjük. 

Mit tehetünk ilyenkor?

• Életmódváltozás

• Önismeret: emberi kapcsolatok és/vagy pszichoterápia

• Szűrővizsgálat: orvosi kezelés

• Hatásos öngyógyítás: önsegítő csoportok, segítő közösségek,

• Munkahely váltás vagy teljes pályamódosítás

Saját orvosi véleményem, hogy az alternatív terápiák többsége vagy hatástalan vagy nem azért és nem úgy hat, mint amit mondanak róla!

Dr. Lakatos László Pszichiáter szakorvos – Forum Humanum Pszichiátriai magánrendelés