Munkahelyi stressz és kezelése
Selye János a stressznek azt a nem specifikus választ tekinti, amit a szervezet ad a megterhelésre. Ezen gondolatmenetet követve egy alkalmazkodásról beszélünk. Annál nagyobb a stressz minél nagyobb ez az elvárt alkalmazkodás az egyén részéről. Ez az élet bármely területén megmutatkozhat, de szorosan kapcsolódik a munkahelyi kapcsolatokhoz és körülményekhez is.
Az Európai Bizottság (2002) a stresszt, a munkahely vonatkozásában, a munkaszervezés és a munkakörnyezet káros aspektusaira adott érzelmi, kognitív, viselkedési és fiziológiai reakciók mintájaként határozta meg, amely abból következik, hogy az egyének úgy érzik, nem képesek megbirkózni a feléjük támasztott követelményekkel vagy elvárásokkal. ( Leka & Jain, 2017)
Nézzük meg mik azok a tényezők (stresszorok), amik a munkahelyi stresszt okozhatják:
Feladattal kapcsolatosak:
- Idetartozik, ha adott időre, minőségben vagy mennyiségben túl sok vagy túl kevés munkát kap a munkavállaló. A mennyiségi túlmunka extra fizikai leterhelést és megbetegedés kockázatát rejtheti, míg a minőségből adódóak pedig az önbecsülésre hathatnak negatívan.
- Nem megfelelőek a munkafeltételek, munkaeszközök, de ez nem csak technikai dolgokat jelenthet, hanem ide tartozik a dolgozók bevonása, véleményük kikérése
- Változás a munkába is idesorolható, folyamatosan változó elvárások, szervezeti változások, új technológiák, munkamódszerek és az ezekhez való gyors alkalmazkodási elvárás is stresszként hat a munkavállalókra.
- Munkakörnyezettel kapcsolatos stresszor lehet a zaj, hőmérséklet, munkahelyi komfort tényezői. Manapság sok cég fordít energiát az ergonomikus munkakörnyezet kialakítására, mellyel oda tudnak figyelni a dolgozók egészségügyi, biztonsági és kényelmi szempontjaira. Sok fiatal munkavállalónál alap elvárás, hogy csak ilyen modern és ergonomikus munkakörnyezetben hajlandó munkát vállalni.
- Szervezetben betöltött szereppel kapcsolatos:
- Egyének szintjén, amikor nem egyértelműek mik a munka céljai, milyen elvárásokat támasztanak vele szemben. A szerepkonfliktusok is ide tartoznak, amikor olyan ellentétes feladatokat kapnak, melyek nem teljesíthetőek. A túlzott, vagy éppen ellenkezőleg a kevés felelősség vagy az autonómia hiánya is stresszkeltő lehet. A munkahelyi előre lépésben, a karrierútban bekövetkezett túl gyors vagy lassú változások szintén problémát okozhatnak.
- Csoport szintjén, ha nem tartanak össze a munkavállalók, hiányoznak a támogató munkatársi kapcsolatok, ha konfliktus adódik a kollégák között, ami akár pszichoterrorba is torkolhat (mobbing), és a vezetőkkel való jó kapcsolat hiánya csak még nagyobb stresszt jelent a dolgozókra.
- Szervezet szintjén, amikor rossz a szervezeten belüli kommunikáció, ami maga után vonja a rossz munkahelyi légkör kialakulását. Az, hogy mennyire vonják be a döntésbe a kollégákat szintén ide tartozik. A vezető vezetési stílusa menyire van összhangban a csoporttagok személyiségével, az elvárt feladatokkal és ha ezek ellenőrzése nem megfelelően történik stresszt okoz a szervezetben. Az állás bizonytalansága, melyek a szervezeti változások miatt sokszor érezhetnek a munkavállalók, valamint az alacsony bér- és egyéb juttatások is idetartoznak.
- Egyéb külső tényezők is, amelyek közvetlenül érinthetik a munkahellyel kapcsolatos stressz tényezőit. Itt jelenik meg a családdal, anyagi-, és társadalmi problémákkal kapcsolatos tényezők, de pl. a munkába járással vagy a nem rugalmas munkavégzésből eredő konfliktusok is. Vannak munkahelyek, ahol még mindig konfliktust okoznak a nem megfelelő férfi-női munkahelyi kapcsolatok.
Fontos szót ejteni azon középvezetőkről is, akik egyszerre két szerepben vannak, ők azok, akik” két tűz között” próbálnak életben maradni és egyensúlyt találni. Saját tapasztalatom alapján, ezt meg tudom erősíteni, hogy óriási nyomást tud jelenteni a fentről jövő sokszor irreális elvárásoknak való megfelelés, úgy, hogy motivált maradjon a csapat és az elvárt számok is teljesüljenek. Nagy stresszt okozhatnak az alulról és fentről jövő támadások, amik sokszor magányossá teszik a középvezetőt. Nem elhanyagolható a feladatkörből adódó jelentős túlmunka és a folyamos elérhetőség miatti elvárás is mindkét szint részéről. Természetesen, ha ezt egy felsővezető látja és próbálja támogatni a középvezetőt, akkor ez a támogatás pozitívan hat a jelen esetben beosztotti szerepben lévő középvezetőre. (Laczkó, 2021)
A stressznek folyamatosan kitett személyeknél Selye alkalmazkodási modelljében a „Harcolj vagy menekülj” reakció összefüggésbe hozható az idegrendszerrel, azon keresztül pedig az immunrendszerrel és annak gyengítésével, melyből következhetnek a különböző megbetegedések (pl. szív és érrendszeri-, emésztőrendszerbeli problémák, szorongás, depresszió stb.)
Az első „alarm” (vészjelzés) szakaszban a szervezet küzd, kezdetben csökken az ellenálló képesség, mely után a második „ellenállási” szakaszban megtörténik az alkalmazkodás és nő az ellenálló képesség. A gond a harmadik szakaszban lehetséges, amikor a szervezet energiaraktárai „kimerülnek” a folyamatos hosszú távú stressz következtében és megjelenik a betegség, melynek súlyos kimenetele is lehet. (Juhász, 2002)
Ebből is következik, hogy nagyon fontos, ezt az ellenálló képességet (rezilienciát) mindenkinél fejleszteni, hogy egyénileg mindenki felismerje hogyan is tudja feltölteni az energiaraktárait, hogyan tudja megvalósítani azt a fajta alkalmazkodást, ami számára még elfogadható a stresszt okozó helyzetek kapcsán. Ez egyénileg más és más szintet jelent személyiségtől függően. A szerző kutatásaiból kiderül, hogy egyéni különbségek adják, hogy ki hogyan képes megküzdeni ezen kihívásokkal.
A megküzdéssel (coping) kapcsolatos kutatások Lazarus nevéhez kapcsolódnak, aki definíciójában, a megküzdés a személy olyan folyamatosan változó és tudatos viselkedésbeli és kognitív erőfeszítéseit jelenti, hogy leküzdje a külső vagy belső fenyegetettségét, amelyet erőn felülinek él meg. A sikeres megküzdés által fejlődik az egyén, melyet pozitívan él meg. A modell szerint, kétfajta megküzdés létezik:
- Problémaközpontú, amikor az egyén úgy ítéli meg, hogy tudja kezelni a helyzetet, meg tudja oldani a problémát, tud változtatni rajta. Ilyen esetben a tárgyalás, cselekvés, óvatosság célravezető stratégiák.
- Érzelemközpontú, amikor nem tudja kezelni a helyzetet az egyén, nem tudja megoldani a problémát, enyhíteni tud a kialakult helyzet által okozott érzelmi reakción. Ebben az esetben pozitív stratégia a társas támasz keresés, mozgás, vallásos hit, humor stb.
A megküzdési stratégiákkal összefüggésben Oláh szerint az egyén személyiségtényezőiből fakadóan különböző megküzdési hatékonyságok coping potenciál dimenziók léteznek, ilyenek a kontrollképesség, a lelki edzettség, tanult leleményesség, optimizmus, én-tudatosság és a koherencia érzék. Mindezek összessége alkotja Oláh szerinti pszichológiai immunrendszert, amely olyan személyiségforrásokat tartalmaz, amelyek képessé teszik az egyént a stresszel való megküzdésben és fejlődésben.
Laczkó Erika üzletviteli tanácsadó, tréner, munkahelyi mentálhigiénés szakember
Hivatkozások
Leka, S. & Jain, A., 2017. EU COMPASS FOR ACTION: MENTAL HEALTH IN THE WORKPLACE, University of Nottingham: Centre for Organizational Health & Development.
Juhász, Á., 2002. Munkahelyi stressz és munkahelyi egészségfejlesztés. Budapest: Oktatási segédanyag.
Laczkó, E., 2021. A mentális egészségfejlesztés helye és formái a munkahelyi jólléti (well-being) programban, kiemelt fókusszal a középvezetőkre. Budapest: BGE.
